370 bejegyzés után az a helyzet állt elő, hogy innen is elköltözöm. Akit érdekel, hova, az szóljon itt kommentben, és elküldöm emilen az új címet. Bocsánat a titkolózásért. Szükségét érzem. Ahogy a költözésnek is. 

Köszönöm, hogy eddig velem tartottatok, az új helyen is szívesen látok mindenkit!  

Ma suliban voltam. Először ebben a félévben, ebben a suliban. Már volt két óra. A következő történt:  - Jónapot kívánok! - így a tanár (akiről természetesen tudtam, h kicsoda, mielőtt még mindenki hülyének néz). Mi még nem találkoztunk. Kukorelly Endre vagyok. 

Mire én: - Jónapot kívánok. Majd bemutatkoztam. 

Eltűntek a kvszemek a blogról. Nem tudom, miért. Fura. A mentanövény haldoklik, napjai lehetnek hátra. Nem vonok le következtetést. 

Takarítanom kell.

A megfelelő pillanat megtalálása apukámnál nem mindig egyszerű. Asszem, ma hajnalban sem sikerült ezt elkapni. Így nem csoda, ha úgy állt az ötletemhez, ahogy.  

Hazaértem tegnap, szupikirály volt minden, anyuci rakott krumplija meg pláne. Aztán jött a csendes (vagy inkább zajos) nihil, melynek eredménye egy telefonhívás lett. Mert még ezidáig sem sikerült ráülnöm kicsi kezemre.

Eztán mókás volt viszont megtárgyalni godot-i (várunk rá, hogy legyen) magánéletem két hímneművel, akik egy harmadik hímnemű viselkedését tökéletesen másképp értékelték. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy igazán csak azt ismerjük, ami a saját fejünkben van.

Tegnap ra kellett jonnom, hogy a nok a vilag minden tajan, de mondjuk legabbis Europaban ugyanugy gondolkodnak bizonyos dolgokrol. Ezek a "dolgok" pedig a ferfiak. A lengyel nok ugyanugy nem ertik oket, mint a magyarok. Ugy latszik, ez internesonel problema. Erre miert nem talalt meg ki semmit valamelyik jofej vilagszervezet? Pedig ez vilagmeretu problema.

(Nem feministaskodom, csak felmerult ez a kerdes bennem.)

A sokcsillagos szallodakban az a durva, hogy amig az ember nem szokik hozza, hogy ott van, addig arra figyel nagyon, hogy nehogy osszetorje a poharat, hogy melyik gomb mit indit el, es hogy a zold vagy a narancssarga lotyi a tusfurdo.

Hajnalban meg csorgott a szallodai telefon, azt se tudtam, hol vagyok, majd igy beleszolt a csavo: sziksz fortifajv. Koszi draga, mondtam, mikor eleg lett volna ket oraval kesobb felkelnem. De majd ma szolok, hogy ezt legyszi ne.

Reggelire halalra zabaltam magam, ket kv-t ittam, es most nincs kedvem dolgozni, de muszaj lesz. Es meg azon filoztam idefele jovet a repulon, hogy 1. mikor szakad ki alolam az ules, mert annyira razott a karpatair kvdaraloja, es 2. hogy az erezd nagyon nagyon jol magad az pontosan ezeket a dolgokat jelenti e, vagy mast is.

Az ember csak vár, vár és vár...most éppen arra, hogy bekössék a telefonomat, meg az internetet. Meg azt az emilt is várom...Biztos nem azért nem küldik, mert utálnak, hanem mert nincs idő...Persze, ha fontos lenne, nyilván lenne, de gondolom szét vannak szórva. Ha meg ne adj isten mégse kapok emilt, majd megcsinálom a projektet egyedül. Erre is volt már példa.

És végülis a lényeg az, hogy meglegyen. Úgyhogy megcsinálom/megcsináljuk. 

Jól éreztem magam. CS fogalommá vált mindhármunk számára.

És az idézet, amit fél kettőkor már nem sikerült hibátlanul beleírni a telefonba: "A bit beyond perception's reach / I sometimes believe I see/that life is two locked boxes, each containing the other's key." Piet Hein

de lehet h ezt már leírtam ide...nem tudom

Elköltöztem :-))). A lakás csudaszép, bár egyelőre dobozhegyeknek adok otthont, és kilátstalannak tűnik, hogy egyszer csak majd minden a helyén lesz. De bizonyára így lesz. 

Tegnap két műszaki barátnőm, Kása és Arany, összerakta a könyvespolcomat, amely immár negyedszer áll össze valamilyen másmilyen megoldásban. És az ikeás szupi asztalom is egyben, került már bele gyertya és kagyló. A többi még várat magára, mert ma zárva vannak a boltok.

Valamint néhány könyv is fent van már a polcokon, hála Borsónak :-).

Az erkélyem dísze pedig egy bakancs alakú cserép, amibe anyukám cakkos levelű télálló borostyánt helyezett, valamint egy díszgombát. Imádom :-)).

Holnap pediglen megtartjuk az első lakásavatót, spanyol módra. És remélhetőleg lesz már mosógépem is. 

Csak szegény Bonifácot sajnálom, aki naphosszat egyedül csücsül a félig üres lakásban. :-( 

A joghurt az egy olyan dolog, amit ha leejtesz az áruház kövére, ráloccsan a tiszta gatyádra, és ragacsos leszel tőle. 

A lapra szerelt gardróbszekrény pedig istentelenül nehéz dolog. Kettő meg még inkább.  

Csak bámulom a hurrikános háttérképemet a monitoron, és azon gondolkodom, mivel érdemeltem ki azt, hogy itt kell dolgoznom.

Szombaton költözöm. Mindenki drukkoljon! :-)

És gyakrabban írok majd, mert szombattól új fejezet kezdődik kicsi és jelentéktelen életemben.